DJ RETKESPITE

Sziasztok skacok! Remélem nézi még ezt valaki!:)
Ahogy ígértem hamarosan megjelenik egy számom, majd utána szépen sorban a többiek! Büszke vagyok erre, mert másfél éve fejlesztem magam ebben és mára minden napomban ott van, hogy zenét írok, szóval ezer köszi, hogy segítettetek Ti is nekem anno, hogy ne hagyjam abba ezt az egész vonalat!:)
A csatorna neve meg fog változni, Retkespite megöregedve elhalványul, és nagyon sokat gondolkodtam, hogy letöröljem-e a régi számokat a copyright miatt, de úgy döntöttem, hogy nem fosztalak meg Titeket egyelőre, hiszen ez a múlt, és ameddig nem okoz problémát a drága YouTubeon.
Lehet sokatok nem lesz érdekelt ebben, teljesen érthető, de úgy döntöttem, hogy akik itt voltak igazán mindig, azok tudják majd értékelni ezt is, a többieknek pedig köszönöm szépen az eddigi figyelmet, vagy aki valaha kommentelt, likeolt, dislikeolt stb! :)
Ezek a számok mások lesznek, mint eddigi megszokott bulizós dolog, inkább a nyugati zene felé húztam mindig is, mint Kygo, Avicii és társaik, aztán mivel mindenki változik, így én is, és azt gondolom amit erről a trash dologról le lehetett húzni lehúztuk, nevettünk sokat, de ideje volt lépnem, és a zeneírásnál nem élvezek mást jobban, így a mixeket is azért "hanyagoltam", mert már nem éreztem olyan jól magam közben, mint régen, amikor még nem volt annyi bőr lehúzva róla. Gondolkodtam videón is amiben elmagyarázom, de úgy voltam vele, hogy így gyorsabb lesz.
Köszi mindent, hamarosan itt tali skacok, annyit elmondhatok, hogy nem lesz gyenge már az első sem, a lehető legközelebb akarok kerülni a nyugati nagyokhoz, na pacsker skacok és love meg a peace!

5 years ago | [YT] | 155