A guy, who loves making music.


Olivo VVS

Olivo VVS — Halál a dal elsőre rendkívül negatívnak/depresszívnek tűnhet, de valójában a lelki békéről és az élet abszurditásának szépségéről szól.
A dal íve az elfogadás útját dolgozza fel, ami bár több évig tartott számomra.
1 János 1:8: „Ha azt mondjuk, hogy nincs bűnünk, megtévesztjük magunkat, és nincs bennünk igazság.”
Ez azonban szerintem nem tragikus, siralmas, szomorú, vagy nevetséges. Szerintem az, hogy egyikünk sem tökéletes tesz minket, embereket ennyire sokszínűvé.
Az évek alatt megtanultam, hogy hiú ábránd azt hinni, hogy erkölcsileg embertársaid felett állhatsz. Sőt, bűn. Véleményem szerint minden ember ugyanabból az isteni szikrából származik, ez az erő pedig a lelkünkben teljesedik ki. A túlvilágon mindannyian újra visszatérünk ehhez az erőhöz, akár szeretnénk, akár nem.
Csapongó gondolatmenet, de szerintem érthető, hogy ezzel a dallal azt szeretném üzenni, hogy a felebarátaink iránt érzett gyűlölet minket is tönkre tesz. Sose feledjük: Minden ember bűnös, tehát bármikor hibázhat. És ez a legfontosabb. Úgy akarunk élni, hogy állandóan ítélkezünk mások tettei felett, vagy belátjuk, hogy a rossz ugyanúgy a világ részét képezi, mint a jó?
Én az utóbbi mellett tettem le a voksomat ennek a dalnak a megírásával.
És végül: Te, akihez ezt a dalt írtam, remélem, hogy békére leltél abban a gyönyörű országban, ahol nincs " harag, se gyűlölet, se fájdalom"

1 week ago |[YT] | 1

Olivo VVS

Pénteken éjfélkor érkezik a Halál minden zenei platformra, délután 15-kor pedig a hivatalos videoklip💎🤍

1 week ago |[YT] | 0

Olivo VVS

Jövő hét pénteken érkezik a Halál.
Ez a zene kétségkívül legmélyebb és legőszintébb projektje, amin több, mint egy évig dolgoztam.
Sokáig vaciláltam azon, hogy a dalt kiadjam-e a személyessége miatt, de végül arra jutottam, hogy kiadom.
A dal fő célja az, hogy segítsek azoknak, akik nem igazán találják a helyüket a világban, vagy egy szeretet ismerős, barát, családtag elvesztése után nehezen találnak kiutat.
Nagyon kíváncsi vagyok mit szóltok majd hozzá!!!❤

2 weeks ago |[YT] | 1

Olivo VVS

Droppoltam a Lélek videoklipet.
A dal egy számomra kedves ember halála utáni gyász feldolgozásáról szól és a célom vele az, hogy segítsek azoknak, akik hasonlóan éreznek.

https://youtu.be/w7kvgGXNd2M?si=_Nvuo...

3 weeks ago |[YT] | 0

Olivo VVS

Ma 17 órakor érkezik a Lélek minden zenei platformon és a hozzá készült lyrics videó.
Be ready!!!

1 month ago |[YT] | 0

Olivo VVS

Decemberben érkezik a következő minialbum 💎🤍

1 month ago |[YT] | 1

Olivo VVS

Hamarosan érkezik az év utolsó projektje a Halál EP💎🤍

1 month ago |[YT] | 1