💦Van megoldás a vízhiányra, aszályra, és a Mi Hazánk azt tekinti elsődleges feladatának, hogy az olyan nemzetstratégiai kérdésekre, amelyek szó szerint az életről szólnak, megoldást találjon.
🌾A tájgazdálkodás ilyen, mert megélhetést és fenntarthatóságot egyszerre biztosít az embereknek. Ez nem csupán vízmegtartási koncepció, hanem sokkal több annál, és ennek megfelelően nem csupán a vizeinkről szól, hanem arról az életmódról, amely a vidéket újra felvirágoztatja, és hosszú távon is működőképes mezőgazdaságot teremt.
Elegük van a mérgekből: bekeményítenek az USA tagállamai
Az Egyesült Államokban egyre több állam dönt úgy, hogy saját hatáskörben szigorítja az élelmiszerek összetételére vonatkozó szabályokat, mert elegük lett a mesterséges színezékekből, adalékanyagokból és ultrafeldolgozott ételekből. Az államok pártállástól függetlenül sorra hoznak törvényeket az iskolai menzák, az élelmiszer-összetevők és a címkézés területén. A gyártók közben egységes, szövetségi szabályozást akarnak, mert tartanak attól, hogy túl sokféle előírásnak kell megfelelniük, de egyre világosabb, hogy a társadalmi nyomás az egészségesebb élelmiszerek irányába tolja a döntéseket.
A Mi Hazánk üdvözli ezt az irányt, mert végre kimondják, hogy nem a fogyasztók hibája, ha betegségekhez vezető ételek lepik el a boltok polcait. Magyarországon is jól látható, hogy a nagy élelmiszeripari szereplők olcsó, silány minőségű, túlzottan feldolgozott termékeket kínálnak, miközben a következményeket a családok és az egészségügy viseli. Teljesen elfogadhatatlan, hogy a profit fontosabb legyen az egészségünknél, és hogy tovább nézzük tétlenül, mi kerül az asztalunkra.
A Mi Hazánk elkötelezett az élelmiszerbiztonság és a valódi minőség mellett. Ha megkerülhetetlen tényezővé válunk, szigorúbb adalékanyag-szabályozást, átláthatóbb címkézést és a gyermekeket védő menzaszabályokat fogunk érvényesíteni. Célunk, hogy a magyar családok számára elérhető, biztonságos és tiszta összetételű élelmiszerek kerüljenek az asztalokra. Ezért hoztuk létre a Hazai Vásárokat is, a magyar termelőkre épülő ellátást; a rövid ellátási lánc ugyanis nemcsak egészségesebb, hanem kiszámíthatóbb és megfizethetőbb is.
Netanjahu a "sztár" a Fidesz-sajtóban – a gázai népirtás elhallgatva
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel készített hajbókoló interjút a Mandiner: egy fideszes véleményvezér egyenesen magyar sajtótörténeti pillanatnak nevezte az ügyet.
Az interjú szolgai módon ment végig a kötelező témákon: antiszemitizmus elleni fellépés és annak állandó fenyegetése, Orbán Viktor lépéseinek csodálata és Izrael „támogatásának” biztosítása, Izrael a terroristák támadása alatt.
A palesztinok elleni gázai népirtás kérdését természetesen elkerülte a kérdező. A témáról annyi derült ki burkolt módon, hogy Izrael addig folytatja a „küzdelmet”, amíg saját „biztonságát nem tudja garantálni”, ebben pedig nem befolyásolják „kedvezőtlen sajtóvisszhangok”… Ez utóbbiak lehetnek talán a lerombolt házak és meggyilkolt gyermekek ezreinek, tízezreinek felvételei?!
Érthetetlen, hogy a magyar kormány miért áll ki ennyire egyoldalúan, szolgai módon felmondva az izraeli propagandát. Néma csend van a gázai népirtás világszerte tárgyalt kérdéséről, és benne Netanjahu felelősségéről – pedig az izraeli miniszterelnököt egyenesen háborús bűnök elkövetésével vádolják.
A Mi Hazánk elutasítja a kettős mércét, kiáll a palesztinok jogai és önrendelkezése, valamint a kétállami megoldás mellett. Mindenekelőtt pedig elvárjuk a gázai népirtás és a gyermekgyilkosságok feltárása melletti kormányzati felszólalást.
LMBTQ-jogok szerint osztályozza a világot a Reuters felülete – „LMBTQ-felelős” újságírójuk hol dicsér, hol aggódik
Hatalmas ideológiai elfogultsággal készült anyagban tekinti át a Reuters hírügynökséghez és vállalatcsoporthoz köthető Context, mire lehet számítani 2026-ban az LMBTQ-jogok terén világszerte. Az internetes cikk országonként sorolja, hol milyen jogszabályok, bírósági döntések és politikai folyamatok várhatók, Afrikától Európán át Amerikáig és Óceániáig. Házassági szabályozásokat, sportéletet, online tartalmak korlátozását, oktatási előírásokat és nemi identitással kapcsolatos törvényeket tekint át az írás, aszerint rendezve sorban az államokat, hogy mennyire engednek teret az LMBTQ-ideológiának.
A Context szemmel láthatóan sikerként vagy kudarcként kezeli az egyes országokat attól függően, mennyire haladt előre az LMBTQ-nyomulás érvényesítése. Ahol korlátozások vannak, ott visszalépésről beszél, ahol fékek működnek, ott „aggasztó fejleményeket” lát. Ez elfogadhatatlan szemlélet, egy nemzetet nem lehet aszerint minősíteni, mennyire hajlandó ideológiai nyomás alá helyezni a hagyományos családokat, az oktatást vagy a közösségi normákat. Elképesztő, hogy egy ilyen nemzetközi befolyással rendelkező hírszolgáltató ilyen nyíltan elfogult LMBTQ-propagandát folytat. Hogyan várható így el elfogulatlanság a hírek terén?
A Mi Hazánk újra és újra világosan kiáll a normalitás mellett. Meggyőződésünk, hogy Európa csak akkor maradhat meg, ha felhagy az értékpusztítással, leáll az LMBTQ-propagandával, és visszatalál a hagyományos közösségi és családi alapokhoz. A jövő nem az identitásideológiák erőltetésében, hanem a gyermekek védelmében, a hagyományos nemi szerepek és családok megerősítésében van. Ha a Mi Hazánk megkerülhetetlen tényezővé válik, útját álljuk minden család- és nemzetellenes eszmének, és megvédjük a természetes családmodellt!
Balog Zoltán minisztériuma 13 éve tudott Juhász Péter Pál viselt dolgairól, mégsem tettek semmit
Újabb csontváz esett ki a Szőlő utcai bűncselekménysorozat ügyében a szekrényből: egy most előkerült irat szerint már 2013-ban részletes tájékoztatást kapott az akkor Balog Zoltán által vezetett minisztérium Juhász gyanús tevékenységeiről, mégsem történt semmi éveken át. A legfőbb illetékes gyermekvédelmi szerv tájékoztatásában név szerint is megjelölt olyan lányokat, akiknél felmerült Juhász "gondoskodást meghaladó jelenléte az életükben".
Ha mindez nem lett volna elég a kegyelmi ügyben is fontos szerepet játszó Balog Zoltán minisztériumának, azt is leírta a gyermekvédelmi szerv, hogy Juhász etikai és szakmai normákat is megsértett, ám úgy tűnik, minderre fittyet hánytak az illetékes politikusok. Külön érdekes a történetben, hogy az akkor helyettes államtitkári posztot betöltő Fülöp Attila és az akkori államtitkár Soltész Miklós a mai napig meghatározó pozícióban vannak a kormányban.
Elképesztő, hogy az ilyen gazemberek és hálózataik évtizedeken át működhettek, és újabb jel utal arra, hogy mindez vezető politikusok tudtával és félrenézésével vagy akár egyenesen a támogatásával történt. Hogy lehet az, hogy a minisztérium már 2013-ban tájékoztatást kapott Juhász viselt dolgairól, de nem történt semmi, sőt még ezek után is vezető pozíciókban lubickolhatott ez a beteg bűnöző? Ez az ügy ismét megmutatta, hogy a rendszer velejéig romlott, és az eltussolásban közreműködő politikusok közül az égvilágon senki nem vállalja a felelősséget...
Ha a Mi Hazánk megkerülhetetlen erővé válik, kérlelhetetlenül felszámolja az aberrált maffiát és felelősségre vonja a velük összejátszó politikusok mindegyikét. Nem történhet meg többé, hogy beteg bűnözők és velük összejátszó politikusok azt higgyék, hogy mindent megtehetnek. Magyarországot ki kell szabadítani a bűnözők karmaiból!
Eltitkolja az állam a vízellátás katasztrofális állapotát?
Nem adja ki az információkat 17 érintett állami cég a hazai vízvezeték-hálózat állapotáról a Víz Koalíció közérdekű adatigénylésére, emiatt a civil szervezet pert indít.
A tét nagy: katasztrofális állapotban van a magyarországi vízvezeték-hálózat. Az ivóvíznek átlagosan 21, de van, ahol 60 százaléka eltűnik a rendszerből. 10-11 csőtörés történik óránként, országos átlagban pedig a vízvezetékekbe kerülő öt liter vízből egy el sem jut a fogyasztókig. Ez a duplája a 10 százalékos európai átlagnak.
A felújítás jelenlegi tempójában 280 év, vagyis közel három évszázad kellene ahhoz, hogy a teljes hálózatrendszer működőképes legyen, miközben a vezetékek átlagos élettartama alig 60-100 év...
Legalapvetőbb szükségletünk, a vízellátás ilyen mértékű elhanyagolása súlyos kormányzati mulasztás. A rendszeressé váló aszályokkal együtt nézve pedig egyenesen az ország biztonságával való hazárdjáték a kormány nemtörődömsége.
A Mi Hazánkkal, amikor megkerülhetetlen erővé válik, újból lesz gazdája a magyar államnak: visszaadjuk a vízellátás biztonságát is az országnak.
Óriási botrány Ausztriában: nem hajlandó az ügyészség figyelembe venni egy Antifa-támadás politikai motiváltságát
Hatalmas botrány mellett zajlik Grazban egy olyan bírósági eljárás, amely jóval túlmutat egy egyszerű lopási ügyön. Hét ember áll a vádlottak padján egy olyan támadás miatt, amely egy bál után történt: a hazafelé induló házaspárt hátulról támadták meg, letépték a férfi sapkáját, az eset során pedig több bordája eltört. A vádlottak korábban részt vettek azon a tüntetésen, amelyet a szélsőbaloldali szervezetek a bál ellen szerveztek, arra hivatkozva, hogy szerintük azt szélsőjobboldali nacionalisták rendezik, és kapcsolatban áll az Osztrák Szabadságpárttal. A körülmények alapján nem nehéz arra következtetni, hogy a támadás célpontjait éppen azért választották ki, mert a kérdéses bálról hazafelé tartottak, mégis az ügyészség mindezt figyelmen kívül hagyva ragaszkodik ahhoz, hogy az esetet pusztán lopásként kezelje.
Az ügy nagyon is emlékeztet a magyarországi Antifa-támadásokra, amikor ártatlan járókelőket pusztán a ruházatuk vagy feltételezett világnézetük alapján szemeltek ki. Grazban is ugyanaz a minta rajzolódik ki: szervezett fellépés, csoportos támadás, majd egymásnak ellentmondó vallomások és emlékezetkiesések... Különösen felháborító, hogy az ügyészség láthatóan nem hajlandó szembenézni a szélsőbaloldali erőszak politikai hátterével. Ez nem egyszerű szakmai vita, hanem súlyos botrány, amely azt mutatja, hogy bizonyos ideológiai körök erőszakát inkább elkenik, mint kivizsgálják…
A Mi Hazánk az Antifára terrorszervezetként tekint, amely ideológiai alapon szervez és hajt végre erőszakos akciókat. Ha a Mi Hazánk megkerülhetetlen tényezővé válik, Magyarországon nem lesz félrenézés és kettős mérce, hanem határozott fellépés következik a politikai erőszakkal szemben. Világossá tesszük már most, hogy Magyarországon nincs helye ideológiai alapon működő utcai erőszaknak, és minden ilyen hálózattal szemben következetesen és nyíltan fogunk fellépni!
⏳️ A mai naptól hivatalos: április 12-én lesz a sorsdöntő országgyűlési választás!
❗️ A Mi Hazánk az egész kampány során ki fog maradni a politikai dagonyázásból. Mi a programunkkal, a jövőképünkkel és az eddigi tetteinkkel akarjuk elnyerni a magyar választók bizalmát.
✅️ A Bűnvadászok létrehozásával bizonyítottuk, hogy a rendszer nem a tisztességes emberek jogait védi, hanem sok esetben a bűnözőkét. Több mint egymilliárd forintnyi vagyont adtunk vissza magyar családoknak. A piti tolvajoktól az állatkínzókon és a biciklitolvajokon keresztül a fehérgalléros bűnözőkig mindenkit elkapunk és elszámoltatunk.
✅️ A végrehajtó maffia lebuktatásával a magyar embereken évtizedek óta élősködő hálózatot juttattunk bíróság elé.
✅️ A Hazai Vásárok megszervezésével hónapról hónapra segítünk magyar termelőknek közvetlenül eljutni a fogyasztókhoz, kikerülve a kereskedőket és a multikat, akik lefölöznék a profitot.
✅️ A Hungulf Expó megrendezésével magyar cégeket juttattunk ki a világ legdinamikusabban fejlődő piacára, az Öböl-menti országokba, elvégezve ezzel a külgazdadásági tárca feladatát.
✅️ Mi a gyermekek védelmét nem kampányszövegként használjuk, hanem évekkel ezelőtt létrehoztuk a Pajtárs Mozgalmat, amelyben már több száz gyermek vesz rész, táborozott velünk ingyenesen.
A visszaszámlálás elkezdődött! Tarts velünk, hazánkat szolgáljuk! Ne maradj otthon! 🇭🇺
Covid-vakcina és génmódosított növények: ugyanaz a homályos technológia?
Pert indított a Covid-vakcinák gyártásával befutó Pfizer és a Moderna ellen a Bayer géntechnológiai eljárások jogtalan használata miatt. A vád szerint a két vakcinagyártó cég a Bayer tulajdonába került Monsanto, a hírhedt mezőgazdasági multi génmódosításban használt technológiáját használta fel mRNS alapú Covid-vakcinák fejlesztésére.
Ahogy Nicolas Hulscher járványtudós fogalmaz, tragikomikus, hogy a világ egyik legnagyobb agráripari vállalata, amely gyomirtó szereivel bizonyítottan tömeges károkat okozott, közben tönkretette számos ország mezőgazdasági sokféleségét, most áldozatként tetszeleg a bíróság előtt, mert a homályos hátterű Covid mRNS-vakcinákat gyártó Pfizer és Moderna tőlük „lophatott”.
A per a multiknak természetesen felfoghatatlan összegű pénzek és jogdíjak megszerzéséről szól. Számunkra viszont arról, hogy a kapzsiság miatt felsejlik a valóság: néhány multi ismeretlen következményekkel járó, kockázatos technológiákkal kísérletezik, a tét pedig az életünk és az egészségünk.
Mindez a kiszolgáltatottságunk, a nemzeti szuverenitásunk elvesztésének következménye. Amikor megkerülhetetlen erővé válik, a Mi Hazánk radikális lépéseket tesz az élelmiszer- és egészségügyi szuverenitás visszaszerzésére. Kiléptetjük Magyarországot a WHO-ból, kiderítjük és nyilvánosságra hozzuk az összes kárt okozó, multis manipulációt, és megteremtjük a magyar nemzet egészségügyi és élelmiszeripari szuverenitását.
Dúró Dóra

46 minutes ago | [YT] | 100
View 1 reply

12 hours ago | [YT] | 471
View 14 replies

17 hours ago | [YT] | 291
View 53 replies

19 hours ago | [YT] | 192
View 27 replies

21 hours ago | [YT] | 262
View 10 replies
Dúró Dóra
1 day ago | [YT] | 868
View 15 replies
Dúró Dóra
Eltitkolja az állam a vízellátás katasztrofális állapotát?
Nem adja ki az információkat 17 érintett állami cég a hazai vízvezeték-hálózat állapotáról a Víz Koalíció közérdekű adatigénylésére, emiatt a civil szervezet pert indít.
A tét nagy: katasztrofális állapotban van a magyarországi vízvezeték-hálózat. Az ivóvíznek átlagosan 21, de van, ahol 60 százaléka eltűnik a rendszerből. 10-11 csőtörés történik óránként, országos átlagban pedig a vízvezetékekbe kerülő öt liter vízből egy el sem jut a fogyasztókig. Ez a duplája a 10 százalékos európai átlagnak.
A felújítás jelenlegi tempójában 280 év, vagyis közel három évszázad kellene ahhoz, hogy a teljes hálózatrendszer működőképes legyen, miközben a vezetékek átlagos élettartama alig 60-100 év...
Legalapvetőbb szükségletünk, a vízellátás ilyen mértékű elhanyagolása súlyos kormányzati mulasztás. A rendszeressé váló aszályokkal együtt nézve pedig egyenesen az ország biztonságával való hazárdjáték a kormány nemtörődömsége.
A Mi Hazánkkal, amikor megkerülhetetlen erővé válik, újból lesz gazdája a magyar államnak: visszaadjuk a vízellátás biztonságát is az országnak.
1 day ago | [YT] | 372
View 11 replies
Dúró Dóra
Óriási botrány Ausztriában: nem hajlandó az ügyészség figyelembe venni egy Antifa-támadás politikai motiváltságát
Hatalmas botrány mellett zajlik Grazban egy olyan bírósági eljárás, amely jóval túlmutat egy egyszerű lopási ügyön. Hét ember áll a vádlottak padján egy olyan támadás miatt, amely egy bál után történt: a hazafelé induló házaspárt hátulról támadták meg, letépték a férfi sapkáját, az eset során pedig több bordája eltört. A vádlottak korábban részt vettek azon a tüntetésen, amelyet a szélsőbaloldali szervezetek a bál ellen szerveztek, arra hivatkozva, hogy szerintük azt szélsőjobboldali nacionalisták rendezik, és kapcsolatban áll az Osztrák Szabadságpárttal. A körülmények alapján nem nehéz arra következtetni, hogy a támadás célpontjait éppen azért választották ki, mert a kérdéses bálról hazafelé tartottak, mégis az ügyészség mindezt figyelmen kívül hagyva ragaszkodik ahhoz, hogy az esetet pusztán lopásként kezelje.
Az ügy nagyon is emlékeztet a magyarországi Antifa-támadásokra, amikor ártatlan járókelőket pusztán a ruházatuk vagy feltételezett világnézetük alapján szemeltek ki. Grazban is ugyanaz a minta rajzolódik ki: szervezett fellépés, csoportos támadás, majd egymásnak ellentmondó vallomások és emlékezetkiesések... Különösen felháborító, hogy az ügyészség láthatóan nem hajlandó szembenézni a szélsőbaloldali erőszak politikai hátterével. Ez nem egyszerű szakmai vita, hanem súlyos botrány, amely azt mutatja, hogy bizonyos ideológiai körök erőszakát inkább elkenik, mint kivizsgálják…
A Mi Hazánk az Antifára terrorszervezetként tekint, amely ideológiai alapon szervez és hajt végre erőszakos akciókat. Ha a Mi Hazánk megkerülhetetlen tényezővé válik, Magyarországon nem lesz félrenézés és kettős mérce, hanem határozott fellépés következik a politikai erőszakkal szemben. Világossá tesszük már most, hogy Magyarországon nincs helye ideológiai alapon működő utcai erőszaknak, és minden ilyen hálózattal szemben következetesen és nyíltan fogunk fellépni!
1 day ago | [YT] | 364
View 16 replies
Dúró Dóra
⏳️ A mai naptól hivatalos: április 12-én lesz a sorsdöntő országgyűlési választás!
❗️ A Mi Hazánk az egész kampány során ki fog maradni a politikai dagonyázásból. Mi a programunkkal, a jövőképünkkel és az eddigi tetteinkkel akarjuk elnyerni a magyar választók bizalmát.
✅️ A Bűnvadászok létrehozásával bizonyítottuk, hogy a rendszer nem a tisztességes emberek jogait védi, hanem sok esetben a bűnözőkét. Több mint egymilliárd forintnyi vagyont adtunk vissza magyar családoknak. A piti tolvajoktól az állatkínzókon és a biciklitolvajokon keresztül a fehérgalléros bűnözőkig mindenkit elkapunk és elszámoltatunk.
✅️ A végrehajtó maffia lebuktatásával a magyar embereken évtizedek óta élősködő hálózatot juttattunk bíróság elé.
✅️ A Hazai Vásárok megszervezésével hónapról hónapra segítünk magyar termelőknek közvetlenül eljutni a fogyasztókhoz, kikerülve a kereskedőket és a multikat, akik lefölöznék a profitot.
✅️ A Hungulf Expó megrendezésével magyar cégeket juttattunk ki a világ legdinamikusabban fejlődő piacára, az Öböl-menti országokba, elvégezve ezzel a külgazdadásági tárca feladatát.
✅️ Mi a gyermekek védelmét nem kampányszövegként használjuk, hanem évekkel ezelőtt létrehoztuk a Pajtárs Mozgalmat, amelyben már több száz gyermek vesz rész, táborozott velünk ingyenesen.
A visszaszámlálás elkezdődött! Tarts velünk, hazánkat szolgáljuk! Ne maradj otthon! 🇭🇺
1 day ago | [YT] | 520
View 28 replies
Dúró Dóra
Covid-vakcina és génmódosított növények: ugyanaz a homályos technológia?
Pert indított a Covid-vakcinák gyártásával befutó Pfizer és a Moderna ellen a Bayer géntechnológiai eljárások jogtalan használata miatt. A vád szerint a két vakcinagyártó cég a Bayer tulajdonába került Monsanto, a hírhedt mezőgazdasági multi génmódosításban használt technológiáját használta fel mRNS alapú Covid-vakcinák fejlesztésére.
Ahogy Nicolas Hulscher járványtudós fogalmaz, tragikomikus, hogy a világ egyik legnagyobb agráripari vállalata, amely gyomirtó szereivel bizonyítottan tömeges károkat okozott, közben tönkretette számos ország mezőgazdasági sokféleségét, most áldozatként tetszeleg a bíróság előtt, mert a homályos hátterű Covid mRNS-vakcinákat gyártó Pfizer és Moderna tőlük „lophatott”.
A per a multiknak természetesen felfoghatatlan összegű pénzek és jogdíjak megszerzéséről szól. Számunkra viszont arról, hogy a kapzsiság miatt felsejlik a valóság: néhány multi ismeretlen következményekkel járó, kockázatos technológiákkal kísérletezik, a tét pedig az életünk és az egészségünk.
Mindez a kiszolgáltatottságunk, a nemzeti szuverenitásunk elvesztésének következménye. Amikor megkerülhetetlen erővé válik, a Mi Hazánk radikális lépéseket tesz az élelmiszer- és egészségügyi szuverenitás visszaszerzésére. Kiléptetjük Magyarországot a WHO-ból, kiderítjük és nyilvánosságra hozzuk az összes kárt okozó, multis manipulációt, és megteremtjük a magyar nemzet egészségügyi és élelmiszeripari szuverenitását.
1 day ago | [YT] | 211
View 6 replies
Load more